Álmodjunk együtt!

 

 

 

 

 

Kedves Szülők!

 

 

A Futár 2002 Alapítvány nevében a következő kéréssel fordulunk Önökhöz:

A XIII. Kerületi Önkormányzat pályázatot írt ki civil szervezetek számára iskolaudvarok felújítására, korszerűsítésére és zöldfelületi fejlesztésére.

Nagyon szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel, amihez kérjük az Önök támogatását és segítségét.

A pályázat bírálati szempontjai között szerepel a vállalt önrész nagysága, illetve a felajánlott önkéntes munka mértéke.

Az iskolánkat támogató alapítványunk jelenleg szinte egyetlen bevételi forrása az Önök által felajánlott adó 1%-okból áll, melyet ezúton is nagyon köszönünk.

Ez az összeg azonban a versenyek, kirándulások, jutalmak támogatására nyújt fedezetet, nagyobb önrész vállalására nem elegendő.

Az önrész megteremtéséhez kérjük Önöket, hogy támogatói jegy vásárlásával, illetve az alapítvány számlaszámára történő utalással járuljanak hozzá, így segítve a sikeres pályázatot!

Sikeres pályázat esetén a nyár folyamán megújulhat iskolánk udvara, ehhez a pedagógusok és a szülők is önkéntes munka vállalásával tudnak még hozzájárulni.

Segítő szándékukról március 25-ig, kérjük, írásban nyilatkozzanak a vállalt munkaórákat feltüntetve az alábbi táblázatban.

Jelentkezés

Pályázatunk esetleges sikertelensége esetén is biztosítjuk Önöket arról, hogy az Önök által felajánlott támogatási összeget az iskola udvarának felújítására fordítjuk.

Mivel a pályázati határidő nagyon szűkös, a felajánlásokat legkésőbb 2020. március 29-éig várjuk.

Futár 2002 Alapítvány

OTP Bank 11704007-20218852

Közleménybe kérjük feltüntetni: TÁMOGATÁS UDVARFELÚJÍTÁSRA

Támogatói jegy vásárlására is van lehetőség 1.000, 5.000 és 10.000 Ft-os címletekben az osztályfőnököknél.

A borítékra kérjük ráírni a befizető nevét.

Az iskolaudvar felújítására felajánlott összegről alapítványunk igazolást állít ki, mellyel céges befizetés esetén az adóalap csökkenthető.


Együttműködésünk eredményeképpen, reményeink szerint, szeptemberben gyönyörű, megújult iskolaudvarral várhatjuk az Önök gyermekeit! 


A Futár 2002 Alapítvány kuratóriuma

 

 

Fájlok

iskolaudvar_szuloi_level_tablazattal.pdf (561 KB)
LetöltésMegnyitás