A 3.a osztály nyári tábora
A 3.a osztály nyári tábora
A 3.a osztályból 20 fő vett részt a Hátizsákos táborban.
Elsőnap egy nagyobb túrával kezdtünk, a Bunakeszi Vadasparkba látogattunk el. A buszról leszállva egy rövidebb erdőn keresztül vezető séta után jutottunk el a Vadasparkba, ahol megnéztük az ott látható, hazánkból és a Kárpát-medencéből származó több, mint 50 állatfajt.A séta közben a parkban található játszóteret, játékokat is kipróbálták a gyerekek.
Másnap az egyik közkedvelt játszóparkba, a Tarzan Parkba indultunk. Mivel ekkor kicsit hűvösebb volt az idő, eleinte inkább a kültéri csúszdákon, hintákon, trambulinokon múlatták az időt a gyerekek. Később mindenki a vizes játékok felé vette az irány, előkerültek a vízipisztolyok is.
Délután az iskolában egy kézműves foglalkozás keretében egy ügyességi játékot készítettek el.
Szerdán a Római Stradfürdőt látogattuk meg. A gyerekek csak enni jöttek ki a vízből, megállás nélkül csúszdáztak a családi csúszdán. Ez a nap nagyon gyorsan eltelt, mindenki kellemesen elfáradt.
A következő nap a csokigyártás rejtelmeibe tekinthettünk be a Szamos Csokoládé Múzeumban. Miután megnéztünk egy rövid filmet a csokoládé, kakaóbab történetéről, mindenki kidíszíthette a saját csoki tallérjait, amit haza is vihettünk.
Délután egy kalóz hajó készítésébe kezdtek a gyerekek, amit azutolsó nap fejeztek be és haza is vihettek.
Pénteken a Mezőgazdasági Múzeumban jártunk, ahol az „Élet a vadonban” című interaktív foglalkozáson, ahol játékos és kalandos túravezetésen vettünk részt; hazánk erdeiben élő állatokkal és növényekkel ismerkedhettünk meg. Közelebbről szemügyre vettük az erdő lakóit, életközösségét és a benne rejlő környezeti értéket.
Természetesen a Városligeti Nagyjátszótér sem maradhatott ki, ami Budapest egyik legmodernebb és legnagyobb játszótere. A gyerekek nagyon kedvelték kreatív játékeszközöket, köztük óriáscsúszdát, mászókákat és vizes játékokat is.
Hamar eltelt ez a hét, sok érdekes, izgalmas programokon vettünk részt.
Híri Otilia, Pozsonyi Andrea tanítók
Képgaléria
|


